Jó egyedül.
De választás ez, vagy észrevétlen távolság?

Kint mozdulat, fény, közelség
Bent csend és kérdések

Tér és idő átjárható
Egymásba csúszik

Díszlet vagy valóság — a határ elmosódik

Talán nem itt, talán nem most
Közelebb
Távolabb

Egy átszivgárgó pillanat

Nem ismerős.
De nem idegen.

Nem néz.
És nem kérdez.

A tekintet
nem bennünk ér véget.

Áthatol téren és időn.
Régebbről.

Ami volt,
ami lesz,

nem fölénnyel,
nem ítélettel.

Valahogy innen.
De nem most érkezett.

Taszít a szél.
Sodor a víz.
Vonszol az idő.

Belülről feszít.

Menni kéne, haladni végre.

Valami mégis visszatart.

Címek, szállások, ködös városok
Úton – útfélen
Félúton – az utam felén

Félig teli a pohár

Változó címek, arcok, terek
Homályos társulások.

A lépések ismerősek,
az érkezés képlékeny.

Hátamon a táska.
Benne van minden, ami kellhet
Kivéve ami nem elszakítható

Sör.
Újság.
Víz.
Légkondi.
Rongy.

Erkélyek — egymás után.

Megrekedt nyár.
Lakott csend.

Megismételt délután.

Ciklikus egyhangúság.

Egyik a másik után.

Valami nem stimmel

Bebocsátást nem kérek
Nem várok
Nem sietek

Hideg kő, zárt ajtók

Talán nem ide tartozom

Összeférhetetlen vagy csak összeegyeztethetetlen?

Nem ez a hely, nem ez az idő

Ez nem az a jelenet

A fény nem ígéret,
Csak lehetőség.

Nem mindig kijárat.
Ahogy a sötét sem zsákutca.

Állapot.
Küszöb.
Határ.
Döntés.

Van kiút —
de miből?

Merre tovább

Nyújtózva a fényben.

A küzdelem nyoma
eltűnik az ívben.

Egy megcsiszolt mozdulat.
Már súlya sincs.
Ideje sincs.

Időn és téren túl,
a tiszta jelenben.